Ólubló története

Területe már a kőkorszaktól fogva folyamatosan lakott volt. Lubló vára a 14. század elején épült, 1311-ben Amadé nádor foglalta el Csák Mátétól királya számára. A település 1364-ben I. Lajostól szabad királyi városi rangot kapott. 1412-ben Zsigmond itt kötötte azt a szerződést, amelyben 13 szepesi várossal együtt Lublót is elzálogosította a lengyeleknek, akik innen kormányozták a városokat.
Ezt a kereskedelem és a kézművesség fellendülése követte. 1433-ban azonban a husziták foglalták el. 1553-ban a vár leégett, a tűzvész áldozata lett az akkori kormányzó, valamint a levéltár is de újjáépítették. 1655 és 1661 között a várban őrizték a lengyel koronázási ékszereket. 1710-ben súlyos pestisjárvány pusztított, ezután elpusztult lakossága helyére szlovákokat telepítettek. Az ólublói várban raboskodott Benyovszky Móric 1768-ban. A város 1772-ben került vissza Magyarországhoz, ekkor elveszítette addigi különleges jogállását. 1778-ban a tartományi székhely Igló lett.

Ők a legjobban fizetett szlovák sportolók a Forbes szerint

Ők a legjobban fizetett szlovák sportolók a Forbes szerint

A Forbes magazin szlovák kiadása a júliusi számában azonban nyilvánosságra hozta a legjobban fizetett szlovákiai sportolók listáját. A ranglista a szlovák sportolók jutalomdíjaiból és szerződéseiből származó bruttó béreket tükrözi, mégpedig a 2016 júniusától 2017 júniusáig tartó időszakból.A tíz legjobban fizetett szlovák sportoló között öt jégkorongozó, három focista, egy kerékpáros és egy teniszező foglal helyet. Annak ellenére, hogy a Forbes hangsúlyozza, hogy 2017-ben befejeződik az a korszak, amikor a szlovák sportolók közül a legtöbb pénzt a Nemzeti Jégkorong Liga (NHL) játékosai keresik, az Forbes listájának első helyezettje mégis az Edmonton Oilers védője, Andrej Sekera, aki az elmúlt 12 hónapban 5,9 millió euróra tett szert. A második helyet Marián Gáborík szerezte meg. Ő a gyengébb idény ellenére a Los Angeles Kings játékosaként 5,5 millió eurót keresett.

forrás:www.korkep.sk