Ólubló

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Ólubló története

Területe már a kőkorszaktól fogva folyamatosan lakott volt. Lubló vára a 14. század elején épült, 1311-ben Amadé nádor foglalta el Csák Mátétól királya számára. A település 1364-ben I. Lajostól szabad királyi városi rangot kapott. 1412-ben Zsigmond itt kötötte azt a szerződést, amelyben 13 szepesi várossal együtt Lublót is elzálogosította a lengyeleknek, akik innen kormányozták a városokat.
Ezt a kereskedelem és a kézművesség fellendülése követte. 1433-ban azonban a husziták foglalták el. 1553-ban a vár leégett, a tűzvész áldozata lett az akkori kormányzó, valamint a levéltár is de újjáépítették. 1655 és 1661 között a várban őrizték a lengyel koronázási ékszereket. 1710-ben súlyos pestisjárvány pusztított, ezután elpusztult lakossága helyére szlovákokat telepítettek. Az ólublói várban raboskodott Benyovszky Móric 1768-ban. A város 1772-ben került vissza Magyarországhoz, ekkor elveszítette addigi különleges jogállását. 1778-ban a tartományi székhely Igló lett.

  • Előző
    Ők a legjobban fizetett szlovák sportolók a Forbes szerint
  • Következő
    Ólubló története

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család